GELLÉR B. ISTVÁN

GELLÉR B. ISTVÁN / A NÖVEKVŐ VÁROS / SZERTARTÁSOK

A Növekvő Város szertartásaihoz

A Város szertartásainak rekonstrukciójához sajnálatosan kevés adat áll az utókor rendelkezésére. Néhány kerámiatöredék díszítései között láthatunk sajátos mozdulatokkal sorakozó táncosokat (főpap, varázsló), illetve egy domborműtöredék értelmezhető valamilyen rítus ábrázolásaként. Az előbbi kis részlet azonban a szárnyas lódémon egyik legendájaként ismert történet illusztrálása is lehet.
A fő források a megmaradt lírai töltésű töredékek és a Növekvő Város körüli települések lakóinak ajkán fennmaradt, repetitív jellegű szövegek és gyermekmondókák. Ilyen például a Kígyóösvénynek nevezett gyermekjáték mozgásanyaga, illetve egy sorakozást tanító mondóka, amit trian-guláris jellegű mozgássor is kísér.
Végül az eddig felfedezett források az alábbi következtetéseket engedik meg: A szertartások nem épületekhez (szen-télyekhez), hanem természeti formákhoz kapcsolódtak.
E sajátosan panteisztikus mozgások kitüntetett helyszínei öreg tölgyfák, vízesések, vízpartok, szakadékok, vagy érdekes formájú sziklák egy-egy völgykatlanban. A Növekvő Város szentélyei, templomai inkább a magányos meditáció, illetve az isteneiknek felajánlott áldozatok színhelyei voltak. Legismertebb ezek között az úgynevezett "Önmagunkkal való találkozás csarnokaként" megnevezett, bronztükrökkel borított falú terem.
A szertartások közül élesen elkülöníthetők a közösen végzett és a magányos, valamint a három-négy fős csoportokban végzett rítusok.
A csoportos szertartásokat merevség, valamiféle közös révület jellemzi. Az alakzat formája és a felvonulás mikéntje tulajdonképpen a felsőbb hatalmaknak küldött üzenet.
A mozdulatlanságot csak néha szakítja meg néhány váratlan, előre nem kimódolt, extatikus mozdulat és felszakadó kiáltás.
A magányos vagy néha családi szertartások sajátja egyfajta bizarr dinamika, illetve meditáció furcsa keveredése.

A táncos, kereső elemek közé a helyszínül szolgáló természeti elem (szikla, fa stb.) felé forduló merev köszöntő pózok keverednek. A fentieket az egyetlen teljesnek mondható népi gyermekmondóka érzékelteti számunkra.

"Ahol hármas fény világol
Vonva össze közelt s távolt
Csapatodat körbe rendezd
Embereid ívbe tereld
Arcuk fényben így fürödjön
Fejük lángban elmerüljön
Csapatodat ívbe rendezd
Vonalukat körbe rendezd
Adja soruk csiga házát
Csiga csavaros lakását
Sorukat háromba válaszd
Három vonal szöget támaszt
Arcuk nézzen háromfelé
Hármas isten arca elé
Majd csapatod egyesüljön
Védelembe így kerüljön
Testük adjon szoros sáncot
Nyugvás vonjon köré árkot.
Téli hideg hogyha dermed
Csapatodat így melengesd
Testük szögbe összezárva
Ajkukról száll fehér pára..."

A fordítás Andrew C. Rousse gyűjtése és vicenzai, szélhárfával (windharp) kísért, osztatlan tetszést arató előadása alapján készült. Állítása szerint a vers a Növekvő Város környéki falvakban ismert. Elsősorban a mi ugróiskolánkra emlékeztető, de annál bonyolultabb játék kísérőrigmusaként, gyermekek éneklik. Talán a játék felgyorsítására, időnként egy madzagra kötött nádszál forgatásával különös, búgó zajt idéznek elő (csurunga?). A pörgető néha, tollak, kavicsok és más tárgyak ráaplikálásával, összetett szerkezetté válik.